Hisztisku*va, zabagép, zumba és branülök


Már megint viaskodik bennem a két énem: az a bizonyos mindent túlélek és az ebbe már biztosan belepusztulok című. Jeanne D’Arc hol erőnek erejével küzd, hol pedig a sarokban kushad, én meg kapkodom a fejemet, és próbálok pozitív maradni, annak ellenére, hogy a helyzet jelen állása szerint életem egyik fejezete megint negatív irányt vett. Ott … olvasásának folytatása

Mama, a nyuszi idén répatolvajlásért ül a dutyiban?


Az, aki a címből próbál a mai bejegyzésre következtetni, nem lesz könnyű helyzetben. Leszámítom az egy-két bennfentest, aki tudja, miről is fog szólni a mai fáma: na nem, senki nem tudja előre, sem legjobb barátnő, sem pasi, sem olyan, aki épp mellettem ül írás közben. Ha azt mondom, épp írok, páran bepróbálkoznak: miről? Az okosok … olvasásának folytatása

Kedvcsináló: Best of Suz’n


Rájöttem valamire. Aztán rájöttem, hogy erre már előbb is rájöhettem volna. De mindegy. Jobb későn, mint soha. Hogy én mennyire utálom az ilyen üres frázisokat! Nem is frázis, inkább egy másik f-betűs szó jut róla eszembe. The Little Blonde With F… Este, mit este, éjjel, hajnalok hajnalán már megint nem tudtam aludni és ennek eredményeképpen … olvasásának folytatása

  • Add meg az email címed és innentől a postaládádban landolnak az új bejegyzések :)

    Csatlakozz a 630 követőhöz

  • Follow Suz'n Világa on WordPress.com