Kitárulkozás, ahogy Ti kértétek


Nos, nos. Megkaptam jó pár kérdést, és mivel van, aki nem tud várni, nekiesek a válaszoknak.

Sör?

Gondolom mondanom sem kell, ez a kérdés egy férfiútól érkezett. Azt nem sikerült eldöntenem, hogy ez egy flegma meghívás egy italra avagy az illető azt akarja-e tudni, szeretem-e a folyékony kenyeret. Maradjunk a második opciónál: a sört nem szeretem, csak a sörnek csúfolt citromos HB-t és Gössert. Időnként előfordul, hogy már olyan szinten ki vagyok tikkadva vagy épp vattát köpök, na akkor meghúzom a Drágám üvegét, de ez inkább jellemző hetvenkét fokos nyári melegben.

20140221_214712

Nagyon bátor vagy?

Bátor? Én? Hát hogyne! Csak a pókoktól, a tűktől (ez eset roppant vicces a kéthetente szurit kapok tényező fényében és az egészségügyi pályát illetően), a magasságtól, a horrorfilmektől, a szellemes sztoriktól, a sötétségtől, és még ezer egy dologtól. Tehát azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy egy gyáva nyúl vagyok 😀

Zúgnak-e már a harangok??

A fülem az folyton zúg a vashiány miatt, de hogy ez összefüggésben áll-e bárminemű harangokkal, azt nem tudnám eldönteni…

IMG_3388

Eldöntötted-e már, végül mi leszel, ha nagy leszel??

Nem. Az, hogy az egészségügynek – egyelőre – megszállott bolondja vagyok, az fix. De, hogy ezen belül merre fogok ténferegni, még számomra is rejtély. Érdekel a dietetika, imádom a gyerekeket, tetszenek a kevésbé maszatos és véres területei a kórházaknak és a plasztikai sebészetet is egy különleges műfajnak érzem és hogy mindebből mi fog kisülni, passzolom.

 Könyvet írni érzel-e késztetést?? Én örülnék…

A könyv. Hát igen. Szeretném. Nagyon nagyon szeretném. Életem legnagyobb álma válna vele konkrétan valóra, ha valami, amit írok, megjelenne az áruházak könyvespolcain.

Írom a kis hülyeségeimet, elkezdtem egy könyvet is, és azt hiszem, hogy ha véget ér a suli és lesz pár szabad hetem, nekifekszek a további fejezeteknek.

Szereted a paradicsomos káposztát??

Szeretem. De már inkább úgy csinálok, mintha sosem ettem volna – Crohnos lévén messze kerülöm a káposztát és legközelebb szerintem akkor megyek a káposztástányér közelébe, ha lassú és fájdalmas halált akarok halni.

Örök kedvenc könyv?

Szabó Magda: Abigél, Gergely Márta: Szöszi, Thury Zsuzsa: Tűzpiros üveggömb és Christine Nöstlinger-től az Órarend randevúval.

Gyanús nekem már régóta, hogy miért imádom annyira az ilyen tinilány sztorikat, főleg ezeket, amelyekben mindben vélek hasonlóságot felfedezni önnön magammal. Ugyanezt már tapasztaltam a filmek terén is, például a Grace klinika Izzie és Meredith karakterénél vagy A pletykafészekben Blair és Serena viszonyát nézve. A magyarázat szerintem tök egyszerű: Similis simili gaudet*.

Zsurzs-Éva-Abigél-1978-film-filmkultura.hu_

Tudnál-e másik országban élni?

Most, hogy az elmúlt alig egy évben megjártam Romániát, Németországot és Horvátországot, rájöttem, hogy gyönyörű és kecsegtető ugyan a külföld, de ott mégiscsak idegen lennék. Itthon itthon vagyok, és bár mindenki érti a buszon, ha anyázok a telefonba és látják, hogy épp hisztizek, de mégis zsemle van és nem brötchen és nem néznek hülyének, ha azt mondom, hogy Csárdáskirálynő.

http://www.pinterest.com/lacledusud/love-hungary/

df81f5d4b6777171d7898e5946563e43

További érdekességek itt 🙂

f4c9b9c0f697ae9ca5369eede8a60c9a

Tehát büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok és szeretek itt élni, még akkor is, ha szidom a rendszert és szidom az utakat és mindazt, amitől sokszor magyarnak érzem magam 🙂

Kedvenc vers??

Goethe-től A villikirály, és a Halotti beszéd Kosztolányitól Illetve irodalomórán időnként megcsapott Ady és Radnóti szele.

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

Johann Wolfgang von Goethe: A villikirály

(fordította: Vass István)

Ki vágtat a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.

– Fiam, mért bújsz az ölembe, ki bánt?
– Apám, nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
– A köd gomolyog, csak a köd, fiam.

“Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad.”

– Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a villikirály?
– Fiam, csak csitt, ne mozogj, ne beszélj:
a száraz avart zizzenti a szél.

“Most, szép fiú, jó fiú, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak.”

– Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a villi-királykisasszonyok!
– Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.

“Szeretlek, a szépséged ingerel:
eljössz, vagy erővel viszlek el.”
– Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt el a villikirály!

Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.

Mi volt a jeled az oviban?? 

Esernyő 🙂 Ne kérdezd miért, nem én választottam 😀 És a mai napig utálom őket főként az eső miatt, de a képen látható darabért mégis megveszek…

2010-11-14 08-35-33-serena-van-der-woodsen_1_

Mi illetve ki inspirált az írásra?? Illetve megvan e még, amit először írtál?? Ha megvan, látni, illetve olvasni szeretném!

Ez egy nagyon jó kérdés. Alapvetően negyedikes koromban, tíz évesen vettem észre, hogy az iskolai fogalmazásaim mindig ötösök illetve ha felolvasni kellett, nevettek rajta. ekkor már gyanús volt a dolog. Aztán később rájöttem, hogy míg más sírógörcsöt kap a fogalmazós házitól, nekem az a kedvencem még akkor is, ha valami sztyupid politikai kavarásról kellett témát választani 1678-ból.

Mióta Mama nincs, lehetséges, hogy így próbálom sikertelenül betölteni az űrt, és próbálom elmesélni mindazt, amit Neki már nem lehet…

Az első blogbejegyzést meghagytam itt az oldalon, illetve van egy vers, és pár dalfordítás, ami a kezdetekről indult…

A Hold és én

A vak előbb látja meg a zajtól riadt, cikkcakkban rohangáló egeret

A sánta is előbb fog makkegészséges verebet

Mint nekem sikerül elfelejtenem tégedet.

Ez az este is, mint mostanában bármely más

Egymagam ülök a nyitott ablaknál

Könnyfátyolon át kémlelem az utcát,

S olyan érzés, mintha valaki merőn nézne rám

Üres a város, késő van már

Odakint ilyenkor egy lélek sem jár.

Bámul valaki… hát persze! Hisz ez minden vágyam!

A sarokban türelmesen, némán ásítva vár vetetlen ágyam

Várhat még, nem fekszem még le

De most megint! Mintha valaki fentről nézne…

Égre emelem könnyes szemem

S hitetlenkedve a Holdat kémlelem.

Még hogy a Hold néz! Micsoda képtelenség!

Kiskoromban megtanultam, hogy a Hold arca szemfényvesztés:

Felszínén sok kráter, sötét mélyedés,

Ezért aztán e bájos tévedés.

Nem, nem. Ez most komoly, méghozzá halálosan,

Kedves szempár, az néz türelmesen és oly barátságosan.

Tekintete, mintha várna valamire…

Vagy csak a magány fáj ennyire?

Legközelebb a bokor szól hozzám?

Esetleg száraz homok üzen majd a pusztán?!

Lehunyom szemem, majd próbaként újra kinyitom,

Friss kapcsolatunk múlhat e pillanaton.

Felhúzza szemöldökét

És olyan sértődötten néz:

Áruld el, miért oly nehéz hinned bennem? – kérdi komoran tőlem

S durcásan fordítja tekintetét a nagy sötét semmibe.

Szuper! Sikerült magamra haragítanom

Bosszúból majd bevilágít az ablakon és nem hagy aludnom.

Tévedsz! Méghozzá elég nagyot! Nem vagyok az a bosszúálló fajta…

Micsoda szerencsém van, gyorsan múlik a haragja.

Nem tehetek róla, de olyan hihetetlen ez a mai éjszaka

Jól van, jól van, ne magyarázkodj!

Nem adhatok még én is okot rá, hogy bánkódj.

De, ha kinyitnád a szemed, láthatnál valakit…

Nyitva van, kit lássak? Mondd, kit?

Na, látod! Mindig csak a saját bajodra van gondod…

Holott ott az ajtó, less csak ki a lyukon…!

Kulcslyuk? Mi vagyok én, kém?

És nincs is ott semmi, csak korom sötét.

Tárd ki az ajtót, de ne ijedj meg, áll ott valaki, tán tapsra várva…

Hozzád jött, az már igaz, de becsengetni gyáva.

Megteszem, amit kér, kattan a kulcs a zárban:

Egy srác áll a küszöbön, mint ki vár sorára.

Kérdezd meg, mit akar! Ott téblábol vagy egy félórája.

Döbbenten néz, melege lehet, ki van gombolva könnyű kabátja

Szemérmetlen fürkészem arcát, olyan ismerős, s itt a dolog megoldása!

Hiszen, hiszen ez a fiú a legjobb barátnőm bátyja!

Én csak… szóval izé, bocs a késői… – habogja zavarában

Jó éjt – suttogja, majd eltűnik a lépcsőházban

Várj már! – kiáltom s mennék utána

De hangom elvész a késő éjszakában.

Csalódottan lépek az ablakhoz

S kérdést intézek égi barátomhoz:

Honnan tudtad, hogy ő itt van az ajtóm előtt?

S ha tudtad, miért nem szóltál előbb?

Sejtelmes mosolyt kapok válaszként,

S egy felhő kúszik szeme elé álarcként.

Hová mész? Ne hagyj itt! Kétségek gyötörnek!

Lent az utcán részegek röhögnek:

Tán rajtam mulatnak? Bolondnak néznek?

Gyere vissza! Volna pár kérdésem!

Holnap éjjel, ugyanitt, ugyanekkor

Ha türelmes vagy, megtudsz mindent, de csakis akkor.

DE ÉN HÍJJÁN VAGYOK A TÜRELEMNEK! – üvöltöm az éjbe

Csak a szomszéd felel: aludnék, hülye némber!

Jajszó hagyja el a szám…

Egy szúnyog csíp talán?

Nem. Élősködő nincs a szobában,

De eledel sem a kutyatálban.

Ebem dühösen böködi orrával a térdem:

Halk vonyítás, na, végre, mennyi idő kell e nőnek, míg felébred?

Reggel van, nyolc is rég elmúlt már

A kutya türelmetlen, kajára vár.

Egyre csak a szemem dörzsölöm, felállok a fotelból.

Lassan térek magamhoz a hosszú álomból.

Álom lett volna az egész? Vagy a fantáziám ilyen merész?  – nevetni kezdek.

Egész belefeledkezem, nincs tudomásom a világról.

Na, mi van, kiscsaj? Min kacarászol?

Félórája rád várunk. Hiába hívunk telefonon. Ezt hogy magyarázod?

A kapuból a barátnőm bátyja kiált rám,

A kocsinál négy vigyorgó személy vár.

10 percet kérek és kész vagyok!

Biztos az? Nem vagyunk ám vakok!

Ruhástul aludtál, ébredéskor nevettél?

Mi az, tán valakibe beleszerettél?

Bolondok, mindjárt gonoszkodtok!

Dehogy, csak épp gondolkodtunk!

Ó, szóval olyat is tudtok, ez miért volt eddig titok?

Később, az autóban Aliga felé menet

A vidámságba a táj is beleremeg,

S velünk együtt az egész világ nevet.

Útközben magamban töprengek a tegnapin:

Lehet, hogy álom volt a Holdas dolog, az előző éjjeli

De mi van akkor, ha ez egy jel, hogy Tamás az Igazi?!

Olyan volt e már, hogy szerettél volna írni, de nem ment?? Vagy olyan helyzetbe voltál-e már, amikor nem éreztél késztetést, hogy tollat ragadj?? ¿ Na?? Mikor jönnek a válaszok????

A válaszokat olvasod 😛

Olyan sokszor van, hogy akarok írni, meg tudom is a témát, de bizonyos tényezők, mint a zaj vagy a feszültség nem engednek. Ezek landolnak a piszkozatok mappában. a telefonom jegyzettömbje és jópár füzet és a határidőnaplóm is tele van címekkel és frappáns fordulatokkal és ötletekkel, csak vagy időm vagy erőm nincs ideülni…

cropped-1450252_561772847204497_852283937_n.jpg

Ezek voltak a kérdések és a rájuk adott válaszaim. Remélem nem csalódtatok 🙂

———————————————————————————————————————————————————————————————————————————

HIÁNYPÓTLÁS!

A következő kérdés később érkezett:

Ha valamelyik magyar újság felkérne, hogy legyél rendszeres munkatársuk, melyik lenne az és miért?

Szuper kérdés, amin még sosem gondolkodtam. Ez a netes lap, felkért anno, hogy publikáljak, félóráig visítoztam örömöben, mikor elolvastam a levelüket. Igazából bármelyiknek örülnék, de úgy érzem, hogy ilyen könnyed, laza stílusban legjobban egy Cosmopolitan-ben tudnék produkálni.

* Hasonló a hasonlónak örül

Comments
2 hozzászólás to “Kitárulkozás, ahogy Ti kértétek”
  1. andreab40 szerint:

    ha valamelyik magyar ujsag felkerne hogy legyel rendszeres munkatarsuk, melyik lenne az es miert?

    Kedvelés

Mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

  • Add meg az email címed és innentől a postaládádban landolnak az új bejegyzések :)

    Csatlakozz a 630 követőhöz

  • Follow Suz'n Világa on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: