Mama, a nyuszi idén répatolvajlásért ül a dutyiban?


Az, aki a címből próbál a mai bejegyzésre következtetni, nem lesz könnyű helyzetben. Leszámítom az egy-két bennfentest, aki tudja, miről is fog szólni a mai fáma: na nem, senki nem tudja előre, sem legjobb barátnő, sem pasi, sem olyan, aki épp mellettem ül írás közben.

Ha azt mondom, épp írok, páran bepróbálkoznak: miről?

Az okosok nem. Ők tudják, hogy a válasz röviden és tömören, de mindig ugyanaz.

Majd megtudod.

Pont akkor, mikor a többiek. Amint elkészül; amikor rányomok a közzététel gombra, mikor fellököm fészbukra, mikor hátradőlök és azt mondom: kész!

exited

Na, akkor meg fogod tudni. Ha végigolvasod. De lehet, hogy akkor sem. Vannak címeim, amik olyan belsőségesek – hogy ez a szó nekem mennyire mást jelent! – , hogy talán csak én tudom, mire is utal. De ez így jó. A mai viszont hamarosan kiderül…

Nem egyszer ismertem el, hogy betűbuzi vagyok. Hogy szaglászok és simogatok és átlapozok újra, meg újra. Így megy ez nálam.

Mikor megkaparintom a legújabb szerzeményemet, bekuckózok vele egy sarokba, egy fotelba, egy lámpa alá és nekiállok a kielemzésének.

Képkivágás

Addig aztán csönd van. Mármint részemről, én kussban vagyok, de tudom értékelni, ha a környezet is halkított verzióban fut. Időnként aztán egy óóó. Meg egy jajj! Meg egy édes Istenem.

Meg pár ez-ez-ez-óóó-jajjj-édes Istenem!

Ekkor csak annyi a reakció:

– Táska?

– Nem!

– Ruha?

– Neeeem…

– Akkor cipő!

A válaszom egy elhaló aaaazzz…

Fotó4592

Hát igen. Ez vagyok én. Az első blikkre egy ruha-, cipő-, és táskamániákus liba, akinek addig terjed a figyelme, hogy mikor hol vannak leárazások.

EGY FRÁSZT!

Pedig nagyon nem. Engem még kérlek szépen, a fizika is érdekel. Ne, ha érteném. Tátott szájjal tudom hallgatni a válaszokat a miértjeimre, de hogy egy büdös kukkot nem fogok fel belőle, az olyan biztos, mint, hogy épp a konyhaasztalnál ülök és verem a klaviatúrát, aminek eredményeként az eszementségem kiderül azok számára is, akik eddig nem voltak benne totálisan biztosak.

Egy dolog van a kerge kis bolygónkon, ami nem érdekel, az pedig a politika: tudom, hogy fontos, meg tudom, hogy képben kell lenni, mert az én életem, de! Amíg a kutya nem kérdezi meg, hogy mi lenne jó, hogy lenne jó, és amúgy se érdekli őket; addig én sem figyelek arra, hogy ők éppen mi miatt anyáznak, ha éppen nem a napi párszázezres apanázsukat szórják. Pont.

Érdekel a kultúra (a zene, a filmek, a könyvek, a kiállítások), a társadalom, a gasztronómia és a gasztroenterológia, a biológia, a pszichológia, a lakberendezés, az ezotéria, a sebészet, a gyereknevelés, a kriminalisztika – talán másodszorra tudtam leírni helyesen, mert első nekifutásra mindig kriminilisztikát akarok írni -, a kertészet, a sport, valamilyen szinten a járművek (ha nem megyünk bele túl mélyen a motor működésének mikéntjébe), a művészet és még a kémia. Persze csak ha arról a kémiáról van szó, ami két ember között működik és nem arról, amikor a hangyasav reakcióba lép a diklóretánnal és tudni kéne, hogy mi a búbánat fog ebből kisülni.

Szóval a kémia és én? Híg kénsav és réz: nem reagálunk.

Összességében elmondható azt hiszem, hogy olyan vagyok, mint egy féléves töpörödött törpördög: mindenbe belenyúlok egy kicsit és vannak dolgok, amikbe bele is ragadok örökre (lásd Carbonfools, Grace klinika, sajtos pirítós).

A legújabb felfedezésre váró területtel bő féléve kerültem köszönőviszonyba, mikor elkezdtem asszisztálni egy edzéshez. Asszisztációs feladatköröm a számolásban és a stopper figyelésében merült ki, és nem is vonzott beljebb a dolog. Akkor.

Aztán elkezdett elegem lenni. Elegem lett abból, hogy nem tudok kinyitni egy mocsok üdítősüveget, hogy lihegek, ha felérek a harmadikra, és hogy már nem tudok hegynek felfelé sétálva telefonálni.

Állóképesség és szufla: lóg a szögön. Hurrá!

Egy újabb dolog, amiért “köszönetet kell mondanom” a Crohn-betegségnek. Seggberúgás formájában. Akkorát rúgok most bele, hogy vissza sem talál.

PENTAX Image

Ment a fogadkozás akkor is, még a műtét előtt is, de jobb, hogy akkor nem vágtam bele, hiszen azzal a gyulladással, lehet, hogy ki is purcanok vagy  elvisz az alapjáratom 110-es pulzusom, ahogy felmegy 160-ra. jobb, hogy akkor nem hazardíroztam.

Mikor bejelentették a műtétet (itt), először bőgtem, aztán elkezdtem filózni a lehetőségeimen: ha túlélem, akár utána jól is lehetek, lehet saját életem, amit én dirigálok és nem a nyamvadék belsőségeim. Hú, hát akkor én edzek ám majd. Mindenfélét, amit csak akarok…

Na ja. Pár dologgal nem számoltam. Hogy bemegyek műtétre lestrapálva 45 kilósan és kijövök 41 kilóval úgy, mint egy zombi, és annak is tapsolni fogok, ha fel tudok már egyedül kelni, nemhogy álmodoztam hasizomról meg fekvőtámaszról. Pfff.

FB_IMG_1343219344261854

40 kiló, műtét után két héttel… Hasizmok nélkül

Aztán utána minden apró fejlődéssel jött a majré is, hogy na ez vajon normális-e, szabad-e ezt már, vagy ez is sok, és ez hogy itt most érzem, nem-e azt jelenti, hogy hívhatjuk a mentőt, mert valami elcsesződött.

70 fokos kánikula, én meg otthon csücsülök és várom, hogy leteljen a hathetes időszak, míg minden tilos és ezzel együtt vártam a nyár elteltét is.

Aztán csak nem így lett! A nyár volt szíves és húzta szeptemberig, én meg még a strandra is lejutottam és még le is vetkőztem. Igaz, negyedóráig ment a nyügölődés, hogy ezt tuti senki nem akarja, jobb lenne ha pólóban fürödnék, de aztán a habokból felbukkant Jeanne D’Arc és kivágtatott a partra:

– Emeld fel az elpuhult hátsódat, vagy emeltesd fel, de indíts bele a vízbe, mert nyakon váglak! Akinek nem tetszik, az majd nem néz oda. És ennyi a mese. Takarodj!

Hát így is lett. A végén még röplabdázni is beálltam, persze ésszel, meg egy vödör mésszel, de játszottam.

Az oroszláni öntudat meg tovább piszkált, egyre csak izgatott a dolog, hogy ideje lenne összekapni magam, csak a súlyom még mindig 47-48 kilónál mozgott és a fizikumom is megegyezett a döglött egerekével.

De most, bepipultam: megvan 53 kiló, van étvágyam és jön a nyár! Ha most nekiállok a szuperprogramnak, talán lesz is belőlem valami: amennyiben itt fogadkozom, még égés is lesz, ha nem, tehát plusz motiváció is adódik…

És, hogy mi az a bizonyos?

Hát a fegyencedzés. Egy állítólagos börtönlakó által újraélesztett technika, aki a rácsok mögött igyekezett túlélni. Az amcsi filmekből és a celebbörtönzések kapcsán mindenki tudja, hogy ott a gyengébből felmosórongyot csinálnak. Erő kell és tekintély.

Én nem készülök börtönbe, de még csak valamiféle nagyobb bepofázásra sem, hogy ennyire toppon kéne lenni, de szükségem van az egykori fizikumomra.

Anno a gimiben (leszámítva az utolsó két évet) példa voltam. 160-164 centivel és negyveniksz kilóval maximum fekvőtámasz, maximum hát-, és hasizomgyakorlat, a kötélre pedig úgy mentem fel, mint akinek megadták a kezdőlökést (pedig nem!). Egyedül a futással volt bajom, de azzal sok. Kezdetben még összekapartam a hármast érő távolságokat, aztán ez elindult lefelé a lejtőn, ahogy a Crohn átvette az irányítást.

A futás nekem egyenlő lett a megszégyenüléssel és az elégtelenekkel, nem csoda hát, ha mindig undorodva néztem azokat az embereket, akik önszántukból futkosnak hajnalok hajnalán és utána olyan boldogok, mintha közölték volna velük az adók eltörlését.

A kondim egykor az enyém volt, és ezzel a nagyon spécin felépített módszerrel vissza is veszem.

A fegyencedzés lényege 6 olyan gyakorlat, amelyhez a saját súlyodon kívül alig van másra szükséged.

A hat gyakorlat: fekvőtámasz, lábemelés, guggolás, húzódzkodás, híd, és a kézenállásban fekvőtámasz.

Nem tűnik nehéznek, tudom. De ne a normál elvégzésre gondoljunk: ezek a gyakorlatok 10 lépésre vannak lebontva és a tizediket nevezzük mindegyiknél mesterlépésnek.

fe03

Egykezes fekvőtámasz, egykezes húzódzkodás, egylábas guggolás, lábemelés függeszkedésből, egykezes fekvőtámasz kézenállásban, híd állásból állásba visszaérkezve.

g

Lehetetlennek tűnik, Photoshopnak, genetikai rendellenességnek, mindennek, csak normál erőnlétnek nem.

Pedig az egész úgy lehetséges, hogy ízületkímélő-, és erősítő feladatokat leírás alapján megfelelő rendszerességgel végrehajtunk.

Én addig akarom csinálni, amíg a szervezetem felfogja, hogy van visszaút és nem törvényszerű nekem a lejtőn mindig lefelé haladnom, hanem lehet lapos hasam és nem túl izmos, de formás lábam…

izmos láb

Ez nekem a túlzás kategória. Rubint Réka féle izmosság, ami szerintem nőn már csúnya.

145f83631f077a07c42b8c37e24097d9

Ez pedig a még tetszetős kategória. Hát így néz ki a kitűzött cél.

A motiváció pedig az, hogy tudom, hogy létezik, van nő, aki erre képes. Nem is egy. Minden csak eltökéltség kérdése…

Húsvétra meghozza a nyuszi az első kötetet, bár már neten elolvastam, nekem kézbe is kell…mintha betűbuzi lennék… Kíváncsi vagyok, milyen az illata!

És nem a polcra kell!!!

Tegnap nekiveselkedtem a lábemelésnek és a fekvőtámasz első szintjének, a falnál történő gyakorlásnak, de még ma is alig bírom a karomat felemelni és megtartani. Édes jó izomláz, szeretlek!

Aztán kitavaszodunk, és elkezdek kicsit futkorászni is, és később jöhet a pilates (könnyűnek látszik, de másnapra belehalsz) és a jóga is. Aztán keresek valakit, aki eljön velem fallabdázni, mert azt aztán tényleg imádom!

pilates-classes termek_01 joga

Ezt ide kifirkáltam, és kéretik időnként rákérdezni, hogy csinálom-e. Büszke vagyok, de sajna az egóm azt is magával hozza, hogy hajlamos vagyok elvárni a testemtől, hogy magától váljon bombatestté, anélkül, hogy én egy tapodtat is mozdulnék érte.

Hát ennek itt van vége!

98dc168c8ff2954c81916c67a4eb6eda

Az egyetlen, aki azt mondhatja, hogy nem vagy rá képes, az te vagy. De nem kell odafigyelned!

193075eb75597663f44cee20eb4fd379

Nem, a lábaid nem olyan fáradtak. Bizony, kapsz levegőt. Menj tovább!

Ennyi volt hát a mai tanmese, hagyom pihenni a karjaimat, mert nem viccelek, olyan mintha még a krampácsolástól is leszakadna, márpedig nagyobb szükségem van rá, mint valaha…

A Bloggerina 2013 lezárulása előtt kaptam egy levelet, amelyben egy online magazin kért fel arra, hogy legyek a munkatársuk. Plafonig ugráltam örömömben, hiszen ilyenre sosem gondoltam eddig. Nem én próbálkoztam, hanem engem kerestek meg… Ezentúl ezen az oldalon is találtok tőlem irományokat és bízom benne, hogy pont annyira fog tetszeni, mint az eddigiek itt.

Amit még hozzáfűznék, az, hogy a sokat emlegetett díjátadón nem tudtam megjelenni, de pár nap múlva postán megérkezett az ajándék, és azóta is a vitrinben van. Az oklevél pedig megy ki a falra 😉

Puszi Nektek! És milliomodszorra is nagyon köszönöm!

2013-03-08 14.30.10 884967_560133720676987_78659825_o

Reklámok
Comments
19 hozzászólás to “Mama, a nyuszi idén répatolvajlásért ül a dutyiban?”
  1. szld szerint:

    csinálod? 🙂

    Kedvelés

  2. Suz'n szerint:

    holnap van a következő edzésnap, de természetesen! 😉 ugye, hogy megszületett a következő? én megmondtam! 😀

    Kedvelés

  3. szld szerint:

    hát nehéz szülés volt 😛 de látom más elfoglaltságod volt, megbocsátható 🙂

    Kedvelés

  4. Suz'n szerint:

    nekem minden 😛

    Kedvelés

  5. szld szerint:

    önbizalom az van 🙂

    Kedvelés

  6. Suz'n szerint:

    anélkül nem megy… kell!

    Kedvelés

  7. Peeter szerint:

    Úgy látszik a műtét nem csak fizikailag változtatja meg az embert, hanem lelkileg is kicsit. Most, hogy a betegségnek-műtétnek “hála” sikerült a nagyjából ideális testsúlyt elérnem én is elhatároztam, hogy elkezdek edzeni, valamint megteszem azokat a dolgokat amiket eddig nem mertem, vagy csak egyszerűen mindig halogattam, nem tartottam fontosnak.

    Kedvelés

  8. Suz'n szerint:

    Igen, igen… Nekem rengeteg erőt adott a túlélés, illetve az, ahogy túléltem. Azóta a fizikai mércém itt tart: ha ezt kipipáltam, mi fájhat (fizikailag) jobban? Izomláz? Ugyan már! 🙂
    Ott pedig rádöbbentem, hogy az élet valóban véges és nem éri meg halogatni sem a bocsánatkérést, sem a szeretleket; mert soha nem tudhatjuk…
    Persze jobb, hogy még most rádöbbentünk, mint majd 90 évesen, hogy valamit nagyon, de nagyon félrecsináltunk.

    Kedvelés

  9. szld szerint:

    edzés hogy áll? új post? 😛

    Kedvelés

  10. szld szerint:

    10 napos a post 😛 ez már nem türelem kérdése 🙂

    Kedvelés

  11. Suz'n szerint:

    jajj, jajj, hát menten megsajnállak, drága Fantom 😛

    Kedvelés

  12. szld szerint:

    ……………

    Kedvelés

Trackbacks
Check out what others are saying...
  1. […] foglalkozom inkább mindavval, amit már lejegyeztem korábban. Aztán, ha valaki felületesnek gondol, meg “szőkének”, nosza rajta. Inkább olvasok […]

    Kedvelés

  2. […] Március Mama, a nyuszi idén répatolvajlásért ül a dutyiban? – Na, igen. Ezer terv és ezer ábránd, aztán helyette jött minden más; de nem tettem le róla. Éljen a fegyencedzés! […]

    Kedvelés

  3. […] jobban érdekel a Nők Lapja Psziché, meg az Elle, meg a Nők Lapja Téli különszáma. Eddig is érdekeltek komoly témák, de lassan csak az […]

    Kedvelés

  4. […] jobban érdekel a Nők Lapja Psziché, meg az Elle, meg a Nők Lapja Téli különszáma. Eddig is érdekeltek komoly témák, de lassan csak az […]

    Kedvelés

  5. […] foglalkozom inkább mindavval, amit már lejegyeztem korábban. Aztán, ha valaki felületesnek gondol, meg “szőkének”, nosza rajta. Inkább olvasok […]

    Kedvelés

  6. […] jobban érdekel a Nők Lapja Psziché, meg az Elle, meg a Nők Lapja Téli különszáma. Eddig is érdekeltek komoly témák, de lassan csak az […]

    Kedvelés



Mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

  • Add meg az email címed és innentől a postaládádban landolnak az új bejegyzések :)

    Csatlakozz a 630 követőhöz

  • Follow Suz'n Világa on WordPress.com
%d blogger ezt kedveli: